Oroszok

A gyermekkora mindenkinek más és más, a szovjet (s főleg a későszovjet) gyerekkornak boldognak és természetes limonádé alapú (citrom, szóda, cukor) üdítőitalokkal megédesítettnek kellett lennie. Vegyük hát szemügyre, mit ittak a szovjet lurkók.

A legnépszerűbb, s egyben legolcsóbb ital a Buratyino (it. Burattino, tkp. Pinocchio Alekszej Tolsztoj által átdolgozott, Carlo Collodi szerzői jogait nem igazán tisztelő változata) volt: 10 kopejka betétdíj nélkül. A betétdíjnak egyébként komoly nevelő funkciója volt, hisz a gyerekek egyebek mellett - a szülők megkerülésével - így tehettek szert zsebpénzre. (1984-ben, Vasile Ernu leírása szerint egy rubelből száz doboz gyufát lehetett venni, vagy akár 20 csésze teát inni az iskolai büfében. A dollár ekkor 94 (!) kopejkát ért.) A 70-es években közkeletű volt a történet, miszerint egy ember az üvegek visszaváltásán bekasszírozott pénzből vett magának egy Volgát, ami akkor (még mindig) a legdrágább autónak számított. A limonádékat nem csak üvegben árulták, hanem kocsiból és pultból mérték, később pedig automaták is megjelentek az utcákon, a hírhedté vált közösségi pohárral, aminek bár kétes volt a tisztasága, de csak a legritkább esetben lopták el.

Február 2-án fordítói est indult a Massolit könyvesbolt-kávézóban, ahol kultúránk egyik kiváló tolmácsolójával, a Szentpétervári Állami Egyetem hungarológusával, Oxana Jakimenkoval beszélgetett Kiss Ilona irodalomtörténész.

Oxana Jakimenko 1995-ben magyar-finn szakon végzett a szentpétervári egyetemen, ahol ma már tanít, valamint magyar és angol fordító-tolmácsként is dolgozik. Hazánkba ezúttal is magyar szakos tanítványaival érkezett, akikkel a budapesti látogatást követően a balatonfüredi Magyar Fordítóházba indultak. A magyar nyelvvel - mint ahogy az esetek többségében lenni szokott - egészen véletlenül került kapcsolatba: családjuk egy poliglott ismerőse hívta fel figyelmét a nyelv szépségeire. Persze hozzátette, sokak számára ez a kiutazás biztos lehetőségét is jelentette, s nem csak a szovjet időkben, hanem a pereszrojkát követő nehéz években is. Manapság is perspektivikus magyarul tanulni, hisz nagyon kevesen teszik, s Oxana elmondása szerint tanítványai kivétel nélkül el tudnak helyezkedni a magyar nyelvvel.

A magyar irodalomról sajnos elég halovány a kép Oroszországban (ezen Kertész Imre Nobel-díja sem segített) nincs egy hozzávetőleges kánon sem, nem igazán tudják ki kicsoda, s a korábbi, még a szovjet érában kiadott ’XY válogatott művei’ sorozatok értelemszerűen csak egy-egy szerzőhöz kapcsolódtak, s ideológiai megközelítés szerint készültek. A klasszikusok újrakiadására azonban meglehetősen csekély az esély, a fordítóknak komoly közelharcot kell vívni a kortárs művek frontján is: rengeteg a már lefordított, de kiadatlan mű (Oxana első, sok kihívást tartogató munkája Esterházy Tizenhét hattyúkja is közéjük sorolható), sok pedig csak folyóiratokban jelent meg folytatásban. Ha már megemlítettük a folyóiratokat, nagyon is jelentős volt a pétervári Zvezda 2011 márciusi magyar tematikus száma, ugyancsak Oxana közreműködésével, melyben klasszikusok valamint kortársak (Kukorelly, Parti Nagy) egyaránt helyet kaptak. Az orosz nyelvű tartalomjegyzéket itt olvashatják.

Mikor Kiss Ilona fordítási nehézségekről kérdezte Oxanát, a pogácsa, a pálinka és a szalámi után a Kis Magyar Pornográfia került terítékre, amit igen ötletesen sikerült átültetni Малая венгерская порнография-ra. Felvetődik a kérdés, mi ebben az ötletes, hisz szó szerint megegyezik az eredetivel, csak épp a KMP nem jön ki. Viszont az orosz olvasók egy (igaz egyre szűkülő) körében még mindig előhívhatja a малая, vagyis a kis szó Brezsnyev Lenin-díjas trilógiájának első részének címét, a Kis földet (Малая земля), ahol a volt főtitkár szerzősége köztudottan vitatható.

A továbbiakban a magyar kortárs irodalom fogadtatásának egy vicces epizódját mesélte el Oxana, mikor Esterházyt fordította, a következő reakciók érkeztek a szerző nevének elhangzása után: Mesterházy? (ezalatt Lajost, nem pedig Attilát értették) Askenázi? – te tudsz jiddisül és még héberül is?

A Massolit Budapesten

Míg a szépirodalom esetében sok esetben úgy tűnik a fogadtatást is generálni kellene, addig a társadalomtudományi könyvek esetében komolyabb visszhangnak lehetünk tanúi. Ilyen volt Jászi Oszkár A Habsburg-monarchia felbomlása c. könyve, vagy Kornai János A gondolat erejével c. munkája. Az estet egyébként Kornai professzor is megtisztelte, ami jól mutatta Oxanával való együttműködésük sikerességét.

A rövid kitérő után azonban térjünk vissza a szépirodalomra. Sokszor tehát igyekeznének generálni a fogadtatást is, így példának okáért Krasznahorkai László esetében, mégsem lesz sokkal népszerűbb az adott szerző (holott a kortárs magyar irodalomból őt érzi Oxana legközelebbinek az oroszokhoz). Volt azonban olyan eset is, mikor például Tóth Krisztinától csupán néhány rövidebb írás jelent meg, s mégis viszonylag nagy olvasottságra tett szert. A kortárs magyar irodalom népszerűsítése egyébként is Oxana szívügye, hisz kandidátusi értekezését a kortárs magyar drámából (egyebek mellett Háy János, Térey János, Spiró György, Hubay Miklós) írja, bár, ahogy fogalmazott még nem tudni, találnak-e számára Oroszországban opponenst.

 
Egy korábbi orosz nyelvű beszélgetés Oxana Jakimenkoval a műfordításról, kiadókról, a művek recepciójáról:

Savat öntöttek Szergej Filin, a moszkvai Bolsoj Színház művészeti igazgatójának arcába pénteken. És mintha ez önmagában nem lenne elég megdöbbentő, a híradások teljes egyetértésben nyilatkoznak arról, hogy a támadás oka valószínűleg a színházon belüli szakmai harcok lehettek. És az embernek megállt az esze.

Persze érdemes azt észben tartani, hogy Oroszországban a balettnek kissé más a státusza, mint nálunk. A balett szent és sérthetetlen, a balett az orosz kultúra része, sőt egyik legfontosabb (export) kincse. Ráadásul ha balett, akkor Bolsoj, és ha Bolsoj akkor balett. A balettáncosok nagyobb celebek, mint a sportolók, állandó helyük van biztosítva a TV-műsorokban és a bulvársajtó lapjain. Valahogy úgy kell elképzelni, hogy a balett a kultúrorosz focija: egy rendes moszkvai rendszeresen jár előadásokra, ismeri a csapatokat és a sztárokat, az edzőket és stílusokat.

Szilveszter van, és Oroszországban, mielőtt megkezdődne a féktelen újévi mulatozás rituális tévénézésre gyűlnek a családok. Rituális, hiszen 1975 december 31-e óta minden évben kötelező jelleggel ugyanazt a filmet adja az állami tévé így az újév közeledtével. A sors iróniája avagy kellemes fürdőzést könnyed romantikus vígjáték amin helyenként sírva lehet röhögni. Ha ma hoznák be Magyarországra, biztos a Sors, vodka, szerelem címet kapná a keresztségben.

Igazából már írtunk a filmről, vagy öt éve, és Misa posztjának minden szava arany:

"A tévéfilm minden egyes beállítása, mondata, dala, összes szereplője bevésődött a szovjet-orosz-posztszovjet-posztorosz-posztposzt tudatba és tudatalattiba. Mondjuk, úgy nem nehéz, hogy számítások szerint idén 37. alkalommal adja le az egyes csatorna - de még senki nem panaszkodott az ismétlések miatt. A történet egy lakótelepi környezetbe ágyazott klasszikus szerepcserés, tévedéses vígjáték, természetesen szilveszterkor játszódik, sok dallal és ivászattal. Az alapszituációt az teremti meg, hogy Moszkvában és Leningrádban két teljesen és szó szerint ugyanolyan lakótelepet építenek fel. A filmet felvezető animációs részben a lakótelepeket tervező mérnök és hivatalnok csatájába is bepillantunk. Zsenya, a főszereplő a menyasszonyával köszöntené az újévet, de előtte a tradícióknak megfelelően a haverjaival elmennek a közfürdőbe, ahol alaposan bevodkáznak... Több részletet nem árulok el; igazából irigykedem azokra, akik először nézik meg."

A Moszfilm jóvoltából az egész film megtekinthető a youtube-on angol felirattal (első rész, második rész). Jó szórakozást és boldog új évet kíván az Oroszok.postr.hu szerkesztősége.

Múlt héten Moszkvában kiosztották az egyik legnevesebb orosz kortárs művészeti kitüntetésnek számító Kandinszkij-díjakat. A grúz származású orosz médiamogul, Salva Breusz által létrehozott díjat története során először megosztva ítélték meg az AES+F alkotócsoportnak és Grisa Bruszkin szobrásznak, akik így osztozni voltak kénytelenek a húszezer eurós díjon, a legjobb fiatal művész díját Dmitrij Venkov nyerte. Bár a díjra a Pussy Riot is pályázott a botrányos punkegyüttes még a legjobb harmincöt közé sem került be.

A tízezer eurós összeget bezsebelő harminckét éves Venkovot "Bezumnije podrazsatyeli" (vagyis Őrült utánozók) című félórás áldokumentumfilméért tüntették ki, mely egy fiktív a moszkvai autópálya körgyűrű mellett élő primitív, hulladékfeldolgozásból élő közösséget elemez, melynek a zaj miatt eltorzult kommunikációs formái és gépkultusza nagy izgalmat vált ki az őket elemző antropológusokból. A dokumentumfilmes eszköztárra építő film görbe tükröt tart a modern tudomány és azon belül is a vizuális antropológia elé.