Oroszok

Mi történik, ha művészek találkoznak filozófusokkal és kritikusokkal? A hatalom számára semmi jó, mivel a szabad gondolkodást követve közzé teszik, amit látnak, tapasztalnak. Mindezt nem akárhogyan, hanem nemzetközileg: számos fórumon, magas színvonalon és több nyelven. Ráadásul a médiumok száma szinte végtelen, legyen szó hírekről, színházról, filmről, akcióról, esszéről, vagy akár nemzetközi petíció aláírásáról. A mozgalom 2003-ban alakult Péterváron azzal a céllal, hogy a politikai elmélet, a művészet és akció eszközeivel tegyen hitet a kollektivizmus, az önszerveződés és a szolidaritás mellett. A platform teret ad a vele azonosuló egyéni művészeti akcióknak és a politikai irányítás alatt működő kisebb csoportoknak. A Sto gyelaty saját hírportált is működtet.

A nyugati sajtó a sto gyelaty (a csoport az angol átiratot használja brandként: chto delat) kérdést egyenesen Leninnek tulajdonítja (mint oly sok mindent), ami egy orosz (vagy az orosz kultúrát mélyebben ismerő) számára Csernisevszkij művét juttatja eszébe, ennek örökségét vállalja magáénak a csoport nem tagadva meg Lenint sem. A diskurzust, a széleskörű civil egyeztetést nem is kellene elvakult baloldaliságnak értelmeznünk, ha nem a mai orosz valóságból figyelnénk, ahol a különböző hangok egyetértésben olvadnak össze abban, hogy nincs szavuk a hatalommal szemben a saját országukban, amint azt a lenti filmben oly szépen megkomponáltak.

Szinte hihetetlen, de az 1935 óta működő orosz metró a mai napig mindössze egyetlen(!) napra volt bezárva: 1941. október 15-én, amikor a második világháborúban fel akarták robbantani az oroszok, hogy ne jusson német kézre. Ezt a napot kivéve rendületlenül üzemel. Nem is lehet az életet elképzelni nélküle, hiszen napi szinten milliók veszik igénybe, hogy A-ból B-be jussanak. Milliók naponta! Sokan közülük bizonyosan már nem is veszik észre, hogy micsoda különleges pompa és művészet veszi őket körül odalenn.

A Baumjanszkaja állomás

A Forbes listái alapján az orosz milliárdosoknak letelt a két szűk esztendő, újra a válság előtti gazdagságukban tobzódnak. A vagyonukat többé-kevésbé visszanyerték (Abramovics a válságot már kiheverte, a válást még nem), a világ gazdagjai közötti versenyben is újra előkelő helyen állnak. És ami az igazán durva, hogy van egy nagy előnyük: miközben még mindig fiatalok, már nem lehet őket tapasztalatlansággal sem vádolni, hiszen átvészeltek egy válságot. Míg a tíz leggazdagabb amerikai átlagéletkora 68 év, a tíz leggazdagabb oroszé 50.

A tíz leggazdagabb orosz, Forbes, 2008-2011

Az ember hajlamos a Kreml szolgálatában álló gonosz óriásként, de legalábbis zord KGB-ügynökök által vezetett szocialista vállalatként gondolni a Gazpromra, főleg itt a zimankós Kelet-Közép-Európában. Ám akarva sem tévedhetnénk nagyobbat a teljes orosz gázágazatot felügyelő mamutvállalatot illetően. A Gazpromnál, ugyanis nincs megbízhatóbb és a cég munkatársai garanciát jelentenek a sikerre - már, ha hihetünk a vállalatot éltető dalnak.