Január közepén fényes nappal meggyilkolták Moszkvában a kedvenc étterméből kilépő maffiavezért Aszlan Uszojant. A Gyed Haszan néven is ismert hetvenöt éves bűnöző az elmúlt években már tartózkodott attól, hogy személyesen is konfliktusba kerüljön a bűnüldöző szervekkel, de ez nem akadályozta meg, hogy az orosz alvilági ügyletek egyik legfőbb koordinátora és döntőbírója legyen. Halála egyfelől erőszakhullámot indíthat el, másfelől pedig a végét jelezheti egy korszaknak a szovjet/orosz alvilág történetében.

Egy hét sem telt el Gyed Haszan meggyilkolása után és máris megkezdődött a megtorlás. Január 21-én megölték az abháziai Szuhumiban Asztamur Guliját, aki az Uszojannal rivalizáló egyik vezér Rovsan Dzsanijev bizalmasa volt. Gulijának aligha volt személyesen köze Uszojan meggyilkolásához, és inkább az alvilági erőviszonyoknak esett áldozatul. Uszojan két főbb riválisa ugyanis a már említett Dzsanijev és a nála sokkal nagyobb hatalommal bíró Tariel „Taro” Oniani maffiavezérek voltak. A megölt Gyed Haszan után az alvilági klán vezetését megöröklő unokaöcsnek, Dmitrij „Miron” Csanturijának közülük kellett kiválasztania kit tegyen felelőssé a gyilkosságért. A New York University orosz bűnözői alvilágot kutató professzora, Mark Galeotti szerint az inkább a diplomáciában, mint erőszakos cselekedetekben jeleskedő Miron helyesen ismerhette fel, hogy az Uszojan-klán egyelőre nem elég erős ahhoz, hogy felvehesse a harcot Taro ellen, aki ráadásul épp börtönbüntetését tölti. Így eshetett a választás a nehezen megközelíthető Dzsanijevre, és szegény Gulijára.

Uszojan és Gulija meggyilkolása után felmerül annak veszélye, hogy a ’90-es éveket idéző maffiaháború bontakozik ki Oroszországban. Mindemellett Uszojan halála egy másik fontos mérföldkő közeledtét is jelezheti. Egyre jobban elmélyülni látszik ugyanis, a generációs szakadék az orosz alvilágban is. Az idősebb generáció még a Szovjetunió lágereiben szocializálódott és szigorúan követi az Tolvajkódex előírásait, vezetőik a megtisztelő „Vor v zakonye” címet viselik, (magyarul talán törvény szerinti tolvaj – a szebb fordításokat várjuk kommentben). A szigorú előírások komoly megkötést jelentenek az alvilági életben, ráadásul megszegésükért gyakran halál jár.

Bár a Tolvajkódex évtizedeken keresztül meghatározta az orosz alvilág mindennapjait, a fiatalabb generáció tagjai már nem törik nagyon magukat, hogy megfeleljenek az öregek elvárásainak. A rendszerváltást követő új környezetben sok alvilági vezető egyetemet végzett tanult ember, akik avtorityetnek, azaz autoritásnak hívják magukat. Ők már inkább üzletemberek, mint gengszterek, birodalmukban keverednek a legális és illegális üzletek, és az igazán nagy pénzekért nem ódzkodnak a politikusokkal való szoros közreműködéstől sem, holott ezt szigorúan tiltja a sztálini diktatúra alatt kialakított régi rend. Az idősebb generáció lassabb alkalmazkodása az új világhoz komoly térvesztést okozott az elmúlt húsz évben, és a fiatalok igyekeznek teljesen ellehetetleníteni a „vor v zakonye” tagjait.

Uszojan az egyik legutolsó nagyhatalmú törvény szerinti tolvaj volt, halála újabb jele annak, hogy a gúnyos álneveket viselő, agyontetovált, büszkén börtönbe vonuló gengszterek korszaka lejárt, és helyettük egy újabb generáció teheti rá a kezét Oroszországban az olyan ágazatokra, mint a prostitúció, szerencsejáték, vagy az egyre hangsúlyosabb heroin-kereskedelem.

A fentihez hasonló gengsztertetoválásokról szóló posztunkhoz katt ide.

Ha érdekel egy videó az Uszojan-gyilkosság animációs rekonstrukciójával, csatlakozz hozzánk a Facebookon!