Az itthon is népélelmezési cikknek számító párizsinak szerte a világon vannak rokonai, természetesen kisebb-nagyobb eltérésekkel: ilyenek a német Lyoner/Fleischwurst (a francia cervelas mintájára), a Pariser a sógoréknál, az olasz mortadella, az amerikai bologna sausage (baloney) és a szovjet-orosz „doktorkolbász” (докторская колбаса). Vizsgáljuk hát meg a párizsikultúra keleti szegmensét!

A magyar párizsi, sokak elképzelésével ellentétben nem a szocializmus terméke, hanem valójában – nevének megfelelően – a franciák „ajándéka” volt még a századelőn, s meglehetősen elit hidegkonyhai készítménynek számított: bikahús pépesítésével és főzésével készítették, domináns ízét a máig is kötelezőnek számító összetevő, a fehérbors adta. A sertéshús olcsóbbá válásával a hatvanas években megindul nagyipari gyártása (s ezzel együtt némi minőségromlás is), így avanzsálva népélelmezési cikké a korábbi ínyencség.


Az orosz párizsi elnevezése ugyancsak beszédes, hisz diétás terméknek szánták azok számára, akik korábban hosszas éhezést voltak kénytelenek elszenvedni: „…azon betegek számára, akik egészségi állapota a polgárháború és a cári despotizmus következtében megrendült.” (A kolbász természetesen egy leiterjakab, hisz az orosz колбаса szó gyűjtőfogalom, inkább felvágottnak fordítandó.) Gyártását 1936-tól kezdték, tehát az eredeti célcsoportnak még jó 16 évet kellett rá várnia (ebbe az időszakba pedig, sajnos, beleesett az 1932-33-as nagy éhínség is), s valójában csak a II. világháború alatt és után töltötte be eredetileg elgondolt szerepét. Minden valószínűség szerint orosz földön is ismert volt a francia előd, ennek ellenére a „doktorkolbász” jellegzetesen szovjet, népélelmezési termékként él a köztudatban, kiváltképp az egykori ázsiai tagköztársaságokban.


Bár fix receptúráról nem beszélhetünk sem a magyar, sem az orosz készítmény esetében sem, összetételét tekintve a „doktorkolbász” a következőkben tér(het) el a magyar standard párizsitól: tartalmaz tojást, zsírtalanított tejet, ugyanakkor nem lehet benne szójafehérje és keményítő. Ami viszont még meglepőbb, hogy árát tekintve nyugati testvéreivel vethető össze, tehát a hazai prémium termékek szintjét veri. Ennek ellenére, a magyar szemmel meglehetősen borsos árú felvágottak közül a krakkói kolbász mellett még mindig az egyik legolcsóbban beszerezhető (és általában fogyasztható) felvágott az orosz boltokban. Persze sok fajtája és utánzata van, hiába, a tanulópénzt meg kell fizetni.