Utolsó hetét tölti hivatalában az Oroszországi Föderáció elnöke, Dmitrij Anatoljevics Medvegyev.

Szegény-szegény Medvegyev igen nehéz körülmények között foglalta el az elnöki széket négy évvel ezelőtt. Nem elég, hogy sokan (én is), csak Putyin-bábját látták benne, aki melegen tartja főnöke székét, amíg az visszatérhet a kényszerű szünet után, de ráadásul ennek egyetlen lehetséges cáfolatát a Putyin-rezsim liberalizációjának és Oroszország modernizációjának sikeres elindítása jelentette számukra. Arra viszont aligha számított bárki is, hogy Medvegyevnek egyszerre sikerül a széket melegen tartania, illetve készséggel visszaadnia Putyin számára, és megkezdenie a liberalizációt.

Négy évet nehéz pár sorban összefoglalni, ráadásul Medvegyev legnagyobb eredményeit olyan kevésbé látványos, ám annál fontosabb területeken érte el, mint például az igazságszolgáltatási reform (új BTK, börtönkörülmények javítása, rabok számának csökkentése, gyűlöletbeszéd szabályozása stb.). Ugyanakkor történtek olyan említésre méltó események is, melyek hosszú távon változtathatnak érdemben az ország sorsán.
Medvegyev decemberben bejelentett politikai reformcsomagja a putyini reformok legtöbbet kritizált pontjaiban ígér változásokat: a közvetlen kormányzóválasztás visszaállításáról, a jelöltállításhoz szükséges követelmények könnyítéséről, a politikai decentralizációról szóló javaslatokat jelenleg a Duma tárgyalja. Amennyiben sikerül a törvényeket elfogadni, úgy nagyban megkönnyebbülhet az ellenzéki pártok élete a jövőben.

Az informális hatalmi csoportok nagy szerepe közhelyszámba megy, ha orosz politikáról van szó, sőt manapság már a sziloviki kifejezést sem kell sokat magyarázni. Ugyanakkor kevesen tudják, hogy a sziloviki (vagyis az erőszakszervezetekhez kötődő, jellemzően imperialista kül- és államközpontú gazdaságpolitikát képviselő politikusok) száma Medvegyev elnöksége alatt jelentősen csökkent. Még Putyin utolsó éveiben a vezető pozícióban lévő szilovikok arányát 42% becsülték, ez a szám tavaly 22%-ra csökkent. A hatalomból kiszorított marcona kémek helyett pedig jogászok, közgazdászok és egyéb liberális(abb) szemléletű személyek foglalták el, megszilárdítva a civiliki-klán helyzetét.

Szintén tavaly decemberben, tizennyolc éves huzavona után, végre jóváhagyták Oroszország WTO-tagságát. Ennek nyilván hosszabb-távon jelennek majd meg az áldásos hatásai, ugyanakkor sokan Oroszország intenzív gazdasági integrációját várják tőle.

Bár Medvegyev személyes érdeme kétséges e téren (reméljük egy szem fia, Ilja több sikerrel fog járni), Medvegyev elnöksége alatt lényegében elmúlni látszik a sok aggodalomra okot adó demográfiai katasztrófa veszélye és Oroszország kitört a népességfogyási spirálból. A ’90-es évek évi egymilliós bruttó népességcsökkenése után 2011-ben 189ezerrel nőtt az ország lakosainak száma. Igaz egyelőre a pozitív mérleg az évi több mint háromszázezer bevándorlónak is köszönhető, azonban a legfontosabb demográfiai statisztikák mind javuló tendenciát mutatnak. A termékenységi ráta 1,60-ra emelkedett (ami lényegében megegyezik az uniós átlaggal), a születéskor várható élettartam pedig 70,3 évvel történelmi csúcsra ért.

Medvegyev elnöksége ugyanakkor nem csupa siker és csillogás. Legfontosabb célkitűzésében, a korrupcióval való harcban lényegében sima vereséget szenvedett. Bár pár alkalommal (nem titkolt elnöki nyomásra) vezető beosztású bürokraták ellen is indult eljárás, érdemi változásra nem került sor. I. Miklós szavai ma is megállják a helyüket: „Nem én uralkodom Oroszországon, tízezer hivatalnok teszi ezt”, bár a hivatalnokok száma azóta megsokszorozódott.

Végül pedig nem lehet szó nélkül elmenni amellett a tény mellett sem, amely leginkább beárnyékolja Medvegyev örökségét. Vlagyimir Putyin visszatérése az elnöki székbe sokak számára jelentett csalódást, míg mások csak sokatmondó mosollyal az arcukon mormogják az én megmondtam-okat. Ugyanakkor fontos észrevenni, hogy a folyamatos találgatások ellenére, a Putyin-Medvegyev tandem nagy egyetértésben, kéz a kézben vezette Oroszországot az elmúlt négy évben. Bár Medvegyev nem egy báb Putyin karján, óvakodott nem kezdeni kamikaze-akciókba sem, tehát minden tettéhez Putyin legalább hallgatólagos beleegyezését kellett, hogy adja. Ha bízunk benne, hogy Putyin elnökként sem tér vissza a régi keményvonalas politikához, és lesz mellette valaki, akinek a reformjaira rábólinthat, Oroszország 2018-ra jobb hely lehet, mint ma. Medvegyevvel, vagy nélküle.